Ha még nem látta a Deadpool filmet, hamarosan érdemes megnéznie. A film már itt-ott az interneten is fellelhető, például a filmecske.hu-n. Viszont ezt a filmet mindenképpen érdemes moziban megnézni. Elképesztően látványos alkotás és remek kikapcsolódás. Összegyűjtöttünk nektek a filmből néhány előtte-utána effektet. Ezek a vizuális hatások csak néhány kiragadott példát mutatnak meg és ne felejtsük el, hogy mindez csupán a felszín. A rendező Tim Miller és csapata rengeteg felvételt készített, melyeket feljavítottak a vizuális hatásokkal, hogy egy nagyszerű filmet láthassunk a mozivásznon. Íme néhány előtti és utána kép.
Kisebb spoiler következik.
Először egy jelenet a film harmadik felvonásából. Abban az esetben, ha még nem látta a filmet, akkor ezzel a képpel nem árulunk el különsösebben semmit a filmről, de az jól látható, hogy ehhez a jelenethez nem sok forgatás kellett. Főleg az utómunkától vált látványossá.
Ez a jelenet, amikor Wade kitör az egészségügyi intézményből. Ami szuper érdekes ebben az, hogy az utolsó felvétel szinte pontosan ugyanaz, mint az eredeti felvétel. Csak a lángokban különbözik, mert valójában nem éget Ryan Reynolds.
Ismét itt egy képkocka, amin megnézhetjük, hogy nézett ki eredetileg speciális effektusok nélkül a filmnek ez a jelenete. Húzza a földön az óriás fém mutáns, és sok-sok épület a háttérben oda lett téve pluszba.
És végül, itt van az egyik legismertebb jelenet a filmből ... és ez 100% -osan digitális. Ez egyáltalán nem Reynolds, ez csak egy vizuális effekt.
És még pár kép a filmből. Csemegézzetek kedvetekre!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |